ELECTRONIC ARTS
FELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS

UTOLJÁRA FRISSÍTVE: 2018. október 26.


Az EA köszönti Önt. Ez a szerződés szabályozza az olyan szoftvertermékek Ön általi elérését és használatát, mint az EA és leányvállalatai („EA”) által kínált, lemezen található vagy letöltött játékszoftverek; valamint az ezekkel kapcsolatos frissítések, fejlesztések és funkciók; az EA által kínált online és mobiltelefonos szolgáltatások, funkciók, tartalmak és honlapok; illetve az EA által vagy vele együttműködésben rendezett élő események (közösen „EA-szolgáltatások”) igénybevételét. Jelen szerződés Ön, azaz a felhasználó és az alábbiakban található 13B. szakaszban felsorolt EA jogalany közötti viszonyra vonatkozik.

AZ EA SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁVAL ÖN BELEEGYEZIK EZEKBE A FELTÉTELEKBE. HA NEM FOGADJA EL EZEKET, NE TELEPÍTSE ÉS NE HASZNÁLJA AZ EA-SZOLGÁLTATÁSOKAT. EGYES ORSZÁGOK LAKOSAI A TELEPÍTÉSSEL ELFOGADJÁK A 15. SZAKASZBAN LEÍRT VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI MEGÁLLAPODÁST ÉS A CSOPORTOS IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS FELADÁSÁT AZ EA-VAL FENNÁLLÓ VITÁK MEGOLDÁSÁRA.

Tartalomjegyzék

  1. EA-fiók
  2. Licenc
  3. Tartalom és jogosultságok
  4. EA szolgáltatások és frissítések elérhetősége
  5. Az ön FHT-je
  6. Eljárási szabályok
  7. PC termékek
  8. Megszüntetés és egyéb szankciók
  9. Adatok felhasználása
  10. Egyéb szoftverek, segédprogramok és eszközök
  11. Harmadik felek
  12. Garanciák elutasítása; A felelősség korlátozása
  13. Általános feltételek
  14. Jelen szerződés változtatásai
  15. Jogvita rendezése választottbíróság által
  16. Kiegészítő rendelkezések PlayStation® rendszerekhez


1. EA-fiók

Egy EA-fiókra van szüksége számos EA szolgáltatás eléréséhez és használatához, beleértve az online játékot.

EA-fiók létrehozásához rendelkeznie kell érvényes e-mail címmel, valamint valós és pontos információt kell nyújtania. Jogosultnak kell lennie azon EA szolgáltatás használatára, amelyre regisztrál, és olyan ország lakosának kell lennie, ahol az EA szolgáltatások használata megengedett.

EA-fiókot csak 16 éven felüliek (vagy az országában érvényes minimális korhatár felettiek) hozhatnak létre. Amennyiben ön az érvényes minimális kor és 18 év (vagy a lakóhelye szerint a nagykorúság határának számító év) között van, önnek és szülőjének vagy gondviselőjének együtt kell áttekintenie ezt a szerződést. A szülők és gondviselők felelősek 18 év alatti gyermekeik tetteiért, amikor azok EA szolgáltatásokat használnak. Az EA javasolja, hogy a szülők és gondviselők ismerkedjenek meg a gyermekük számára biztosított eszközök szülői ellenőrzési funkcióival.

Az EA-fiókjával kapcsolatos minden tevékenységért Ön a felelős. EA-fiókját felfüggeszthetik vagy megszüntethetik, ha valaki már használja olyan tevékenységre, amely sérti az e szerződésben foglaltakat.

EA-fiókját bármikor megszüntetheti. Egy bizonyos EA szolgáltatásra való előfizetését is bármikor megszüntetheti. Lépjen kapcsolatba az EA ügyfélszolgálatával a help.ea.com/hu címen, ha meg akarja szüntetni EA-fiókját. Kérése teljesítéséhez az EA beszedheti a szükséges díjakat és költségeket, ha ezt a törvény lehetővé teszi, továbbá az esetleges külső beszállítóknak vagy tartalomszolgáltatóknak járó összegeket is.

2. Licenc

Az EA szolgáltatásoknak ön licencelője, azok nem kerülnek eladásra önnek. Az EA személyes, korlátozott, nem átruházható, visszavonható és nem kizárólagos licencet biztosít önnek az EA szolgáltatások használatára, amelyekhez nem kereskedelmi használatú hozzáférést kap, amennyiben elfogadja e szerződést. Ön nem érhet el, másolhat, módosíthat vagy terjeszthet semmiféle EA szolgáltatást, tartalmat vagy jogosultságot (e fogalmak alább meghatározott definíciója szerint), amennyiben erre az EA önt kifejezetten fel nem jogosítja, vagy a törvény azt nem engedélyezi. Csakis az EA kifejezett engedélyével, illetve törvény által engedélyezett módon fejtheti vissza vagy kísérelheti meg a forráskód vagy más adat kiemelését vagy másféle felhasználását EA szolgáltatásokból. Az EA és licenctulajdonosai birtokolnak és fenntartanak maguknak minden más jogot, beleértve az EA szolgáltatások minden jogát, címét és érdekeltségét, valamint a hozzá kapcsolódó szellemi jogokat.

3. Tartalom és jogosultságok

Az EA szolgáltatások tartalmakat és jogosultságokat foglalnak magukba. A tartalom magában foglalja a szoftvert, technológiát, szöveget, fórum- és chat-hozzászólásokat, profilokat, widgeteket, üzeneteket, linkeket, e-maileket, zenéket, hangokat, grafikát, képeket, videót, kódot, és minden, az EA szolgáltatásokon megjelenő vagy onnan kimenő és/vagy oda bejutó anyagot, weboldalaink kialakítását és megjelenését is beleértve. A tartalom felhasználó által létrehozott tartalmakat („FHT”) is magában foglal. Az FHT magában foglalja az EA-fiókbeli személyiségeket, fórumbejegyzéseket, profiltartalmat és egyéb, felhasználók által az EA szolgáltatásokhoz tett hozzájárulásokat. Minden tartalom vagy az EA vagy licencelőinek tulajdona, vagy licencelt az EA és licencelői számára az alábbi 5-ös szekció értelmében.

A jogosultságok az EA által önnek engedélyezett jogok az EA szolgáltatások online vagy offline elemeinek elérésére vagy használatára. A jogosultságok magukban foglalják a digitális vagy feloldható tartalmakat, a további vagy bővített funkciókat (beleértve a többszemélyes szolgáltatásokat); előfizetéseket; virtuális eszközöket; feloldókulcsokat vagy -kódokat, sorozatkódokat vagy online hitelesítést; játékbeli eredményeket; virtuális pontokat, érméket vagy fizetőeszközöket.

E virtuális pontokra, érmékre vagy fizetőeszközökre „EA virtuális fizetőeszköz” néven hivatkozunk. Amikor EA virtuális fizetőeszközt szerez tőlünk vagy erre felhatalmazott partnereinktől, személyes, korlátozott, nem hozzárendelhető, nem kizárólagos, visszavonható licencet kap az EA által önnek kifejezetten elérhetővé tett jogosultságok elérésére és kiválasztására.

Az EA virtuális fizetőeszköznek nincs pénzbeli értéke, valamint nincs értéke a termékeink és szolgáltatásaink körén kívül. Az EA virtuális fizetőeszköz nem adható el, nem cserélhető, nem ruházható át és nem váltható készpénzre; csakis az EA szolgáltatáshoz elérhető jogosultságokra váltható be. Az EA virtuális fizetőeszköz nem visszatéríthető, és ön nem jogosult visszatérítésre semmiféle felhasználatlan EA virtuális fizetőeszközért. Miután az EA virtuális fizetőeszközt beváltotta egy jogosultságra, a jogosultság nem adható vissza, váltható be vagy téríthető vissza. Amennyiben Ön Japánban él, beleegyezik, hogy az EA virtuális fizetőeszközt a vásárlás napjától számított 180 napon belül felhasználja.

Ön saját költségén biztosítja az EA szolgáltatások eléréséhez és használatához szükséges felszerelést, internetkapcsolatot és díjakat.

4. EA szolgáltatások és frissítések elérhetősége

Nem garantáljuk, hogy minden EA szolgáltatás, tartalom vagy jogosultság minden időpontban vagy egy adott időpontokban elérhető lesz minden országban és földrajzi helyen, illetve hogy adott EA szolgáltatás, tartalom vagy jogosultság adott időtartamig rendelkezésre áll. Az EA nem garantálja, hogy az EA szolgáltatások minden eszközön, egy bizonyos internet- vagy kapcsolódás-szolgáltatón keresztül, vagy minden földrajzi helyen elérhetőek.

Az EA időről időre frissíthet, változtathat vagy módosíthat egy EA szolgáltatást, tartalmat vagy jogosultságokat az önnek küldött értesítés nélkül. E frissítésekre és módosításokra szükség lehet az EA szolgáltatások további használatához.

Szükséges lehet, hogy az EA bizonyos paramétereket frissítsen vagy visszaállítson a játékmenet és az EA szolgáltatások kiegyenlítése érdekében. Ezen frissítések vagy „átállítások” hátráltathatják a játékmenetet és befolyásolhatják az ön által irányított szereplőket, játékokat, csoportokat vagy jogosultságokat.

5. Az ön FHT-je

Ön felelős az ön FHT-jéért. Nem tölthet fel olyan FHT-t, amely csorbítja egy harmadik fél szellemi tulajdonjogait vagy megsérti a törvényt, ezt a szerződést vagy egy harmadik fél adatainak védelmét vagy nyilvánossághoz való jogát.

Az EA saját belátása szerint eltávolíthat, szerkeszthet vagy letilthat FHT-t bármilyen okból, beleértve azt is, ha az EA ésszerűen úgy ítéli meg, hogy az FHT megszegi ezt a szerződét. Az EA nem vállal semmiféle felelősséget FHT-ért, annak eltávolításáért vagy az FHT vagy más tartalom eltávolításának elmulasztásáért. Az EA előzetesen nem ellenőriz minden FHT-t, és nem támogatja vagy hagyja jóvá az EA szolgáltatásokon elérhető FHT-ket.

Amikor ön FHT-val járul hozzá egy szolgáltatáshoz, az EA és licencpartnerei számára nem kizárólagos, állandó, átruházható, világméretű, továbblicencelhető engedélyt ad az FHT vagy annak bármely része használatára, birtoklására, reprodukálására, módosítására, abból származtatott művek készítésére, nyilvános előadására, nyilvános bemutatására vagy más módon való közvetítésére és kommunikálására, bármilyen módon és formában és bármilyen médiumon vagy fórumon, legyen az jelenleg ismert vagy ezután létrehozott, mégpedig önnek vagy bármely külső félnek küldött értesítés, kifizetés vagy tulajdonlás elismerése nélkül. Ön ezenkívül minden más felhasználónak, aki az ön FHT-ját elérheti vagy használhatja egy EA szolgáltatáson keresztül, jogot biztosít az ön FHT-jának használatára, másolására, módosítására, bemutatására, előadására, abból származtatott mű készítésére vagy más módon való kommunikálására és terjesztésére a megfelelő EA szolgáltatáson keresztül vagy annak segítségével minden további értesítés, tulajdonlás elismerése vagy kompenzáció nélkül.

6. Eljárási szabályok

Amikor elér vagy használ egy EA szolgáltatást, ön beleegyezik, hogy:

Amennyiben Ön vagy bárki, aki az Ön EA-fiókját használja, megszegi ezeket a szabályokat, és a szabályszegést a figyelmeztetést követően sem szünteti be, az EA lépéseket foganatosíthat Önnel szemben, beleértve az EA bizonyos vagy összes szolgáltatásához, tartalmához vagy jogosultságához való hozzáférésének visszavonását, illetve az EA-fiókjának megszüntetését a 8. szakaszban foglaltaknak megfelelően. A szabályok súlyos megszegése esetén az EA előzetes figyelmeztetés nélkül is megteheti ezeket a lépéseket. Súlyos szabályszegésnek minősülnek például, de nem kizárólagosan a következők: hackertevékenység elősegítése, ösztönzése vagy végrehajtása, EA-fiókok vagy -jogosultságok értékesítése (beleértve a virtuális fizetőeszközök és tételek értékesítését) az EA engedélye nélkül, a rendkívüli mértékű zaklatás vagy a fenyegető jellegű illegális tevékenységek. A megfelelő időben az EA értesíteni fogja az általa tett lépésekről, amelyeket e szabályok megszegésére vagy e szerződés megszegésére adott válaszként tett.

Bizonyos EA szolgáltatások további szabályokat is közzétehetnek, melyek az ön ezen szolgáltatásokban való viselkedését szabályozzák.

Ha más felhasználóval találkozik, aki megsérti e szabályok bármelyikét, kérjük, jelentse az ilyen tevékenységet az EA számára a „Súgó” vagy a „Visszaélés bejelentése” funkciókkal a releváns EA szolgáltatásban, ha lehetséges, vagy lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal a következő címen: help.ea.com/hu.

Az EA saját belátása szerint megfigyelheti vagy rögzítheti az online tevékenységet vagy tartalmat az EA szolgáltatásokban, és saját belátása szerint eltávolíthat mindenféle tartalmat bármely EA szolgáltatásból. Ne feledje, hogy kommunikációja és FHT-je egy EA szolgáltatásban nyilvános, és mások látni fogják.

Az EA szolgáltatások ön általi használata az EA Adatvédelmi és sütikezelési szabályzatának hatálya alá esik, amely megtalálható a privacy.ea.com/hu címen, és referenciaként e szerződés részét képezi.

7. PC termékek

Ez a szekció a személyi számítógépen való játékra szolgáló EA szolgáltatásokra („EA PC termékek”) vonatkozik. Az EA PC termékekkel kapcsolatos EA szolgáltatások eléréséhez és használatához először szükség lehet az EA PC termékhez mellékelt szériakóddal való regisztrációra.

  1. Technikai és tartalomvédelmi eljárások

    Az EA bizonyos technikai vagy tartalomvédelmi eljárásokat alkalmaz a kalózkodás és az EA PC termékek illetéktelen másolásának vagy használatának megelőzésére. Az EA PC termékek Origin Online aktivációt alkalmaznak, és használhatják a Sony DADC Austria AG Denuvo tartalomvédelmi technológiáját is. Itt tudhatja meg, hogy mely játékok használnak Denuvo technológiát: https://www.ea.com/legal. EA-fiókregisztráció, beleértve e szerződés és az EA Adatvédelmi és sütikezelési elveinek (privacy.ea.com/hu) elfogadását, az Origin kliensalkalmazás telepítése (https://www.origin.com/en-us/about), az Origin végfelhasználói licencszerződés elfogadása, valamint internetkapcsolat szükséges az EA PC termék hitelesítéséhez és az ön licencének ellenőrzéséhez az EA PC termék bármely egyedi gépen történő első indításához („hitelesítés” vagy „eredetiségvizsgálat”). Az EA PC termékhez mellékelt sorozatszám ellenőrzésére az eredetiségvizsgálatkor kerül sor. A hitelesítés szériakódonként egy EA-fiókra korlátozódik, ami annyit jelent, hogy az EA PC termék nem átruházható. Az EA későbbi online hitelesítéssel érvényesítheti az ön licencét. Semminemű korlátozást nem léptetünk életbe arra vonatkozóan, hogy hány számítógépen hitelesíthető az EA PC termék, de ön bármely folyamatos 24 órás időszakban legfeljebb öt egyedi gépen indíthatja és érheti el az EA PC terméket. Ha ön megpróbálja kijátszani, letiltani vagy befolyásolni e műszaki védelmi eljárásokat, lehet, hogy az EA PC termék nem fog megfelelően működni, és ez a licenc megszűnik az ön szerződésszegése miatt. Tartsa meg sorozatkódját, mert szüksége lehet rá az EA PC termék más gépeken történő telepítéséhez. Ez a technológia megzavarhat bizonyos alkalmazásokat, például a debugger programokat, melyeket a jogosultság-ellenőrző technológiák kijátszására használnak.

  2. Megfigyelés

    Az EA bizonyos technológiákat használ a csalás észlelésére és megakadályozására az EA PC termékek használatával kapcsolatban. Ezek leírása alább található. A https://www.ea.com/legal címen megtudhatja, melyik EA PC termékhez melyik technológia használatos.

    Punkbuster. Az EA Punkbuster csalásellenes technológiát alkalmazhat az Even Balance, Inc. cégtől. Ön úgy dönthet, hogy telepíti a Punkbustert egy EA PC termék telepítése során. Amennyiben ez telepítve van, amikor ön online egy Punkbustert használó játékszerverhez kapcsolódik, a Punkbuster megfigyeli számítógépének közvetlen hozzáférésű memóriáját (RAM) az EA PC termékkel egyszerre futó illetéktelen, külső féltől származó programok és az EA PC termék fájljainak csalást lehetővé tevő vagy elősegítő módosításainak keresése céljából. Egy illetéktelen, külső féltől származó program olyan, külső féltől származó program vagy fájl (például „összetevő”, „mod”, „hack”, „trainer” vagy „csalás”) amely az EA véleménye szerint (i) lehetővé tesz vagy elősegít bármiféle csalást: (ii) lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy módosítsák vagy feltörjék a játék kezelőfelületét, környezetét és/vagy a játékélményt bármely olyan módon, amire az EA nem hatalmazott fel kifejezetten: vagy (iii) elfog, „bányászik”, vagy más módon gyűjt információkat a játékból vagy azon keresztül. Ha ön eltávolítja az EA PC terméket, a Punkbuster alvó állapotban a számítógépén marad. A Punkbuster eltávolításához futtassa az itt található parancsfájlt: https://www.evenbalance.com/downloads/pbsvc/pbsvc.exe.

    EA csalásellenes technológiák. Az EA saját csalásellenes technológiáit használhatja. Ha a felhasználó kapcsolódik egy játékszerverhez online, ezek a technológiák aktiválódnak, és – kizárólag a csalások kiszűrése és megakadályozása céljából – figyelni kezdik a játékmenetet, az EA PC-termékéhez köthető vagy a szervereinkhez egyéb módon kapcsolódó fájlokat, valamint a számítógép memóriáját.

    Ha a csalásellenes technológiák bármelyike csalást észlel, jogunkban áll a nyomozáshoz és a szabályok betartatásához szükséges, releváns adatokat, köztük a felhasználó fióknevét, a harmadik féltől származó illetéktelen program és az EA PC-termékének állományaiban történt változások részleteit, illetve a csalás észlelésének időpontját naplózni. Amennyiben a csalást bizonyítottnak látjuk, visszavonhatjuk a felhasználó számára biztosított licencet, továbbá megszüntethetjük az EA-fiókját.


    Amikor lecsatlakozik a játékszerverről, e csalásellenes technológiák deaktiválódnak.

  3. Eltávolítás

    A játék beállításainak módosításával bármikor eltávolíthatsz egy EA PC-terméket az Origin kliens. Bizonyos helyben tárolt mentések az eltávolítást követően is a számítógépen maradhatnak. Ezeket a fájlokat manuálisan törölheted, ha PC-n a Dokumentumok mappában vagy Macen a fájlkeresőben a játék címére keresel.

8. Megszüntetés és egyéb szankciók

A jelen szerződés a felhasználó vagy az EA általi megszüntetéséig hatályban marad. Az EA megszüntetheti bármely EA szolgáltatás ön általi elérését és használatát, illetve az ön által használt EA-fiókot, ha megállapítja, hogy ön megszegte ezt a szerződést, vagy az ön EA-fiókjával összefüggésben törvénytelenül, helytelenül vagy visszaélés-jellegűen használtak EA szolgáltatásokat. Amennyiben ez kivitelezhető, az EA értesíti a felhasználót a megszűnésről. Az EA-fiók megszüntetésével elveszítheti felhasználóneveit és személyiségeit. Ha önnek egynél több EA-fiókja van, a kihágástól vagy illetéktelen használattól függően az EA megszüntetheti az ön összes EA-fiókját és minden ezekkel kapcsolatos jogosultságát. Ha EA-fiókja megszűnik, nem tud majd hozzáférni EA-fiókjához és jogosultságaihoz, és megtilthatják, hogy ismét elérjen vagy használjon bármiféle EA szolgáltatást. A megszüntetéssel a jelen szerződés szerinti licence is megszűnik.

A megszüntetés helyett és bármely megszüntetést megelőzően az EA figyelmeztetheti Önt, felfüggesztheti vagy megváltoztathatja a hozzáférését egy adott EA szolgáltatáshoz vagy az EA-fiókjához, eltávolíthatja vagy visszavonhatja a jogosultságait az EA-fiók vagy az eszköz szintjén, eltávolíthat vagy törölhet bármely olyan tartalmat, amely sérti jelen szerződést, vagy letilthatja az eszköze vagy gépe számára adott EA szolgáltatások elérését. Ha az EA bármelyik, jelen szekcióban leírt lépéshez folyamodik, önt nem illeti visszatérítés (a törvényi visszatérítési jogoknak megfelelően) és semmilyen jogosultság nem marad meg, váltható át készpénzre vagy konvertálható más megtérítési formává.

Az EA bármely EA szolgáltatást bármikor megszüntethet, ha legalább harminc nappal korábban értesíti erről a felhasználókat e-mailben (ha ez lehetséges), az érintett EA szolgáltatáson belül, vagy az EA honlapjának szolgáltatási hírek oldalán (https://www.ea.com/service-updates). Az online szolgáltatások megszüntetése után nem kerül több szoftverfrissítés alkalmazásra, és nem garantálhatjuk, hogy mobiljátékaink továbbra is letölthetőek maradnak az iCloudon (vagy hasonló szolgáltatáson) keresztül. Minden, iCloudon elérhető játék az online szolgáltatások megszüntetése után további értesítés nélkül eltávolításra kerül az iCloudból.

Ha úgy véli, hogy tévesen léptünk föl az ön fiókja megszüntetésével, kérjük, lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal: help.ea.com/hu/.

E szerződés 5., 8–9. és 11–15. szekciói a szerződés megszűnése esetén is érvényben maradnak.

9. Adatok felhasználása

Amikor egy EA szolgáltatást használ, az EA adatokat gyűjthet vagy tárolhat számítógépéről vagy eszközéről, beleértve a számítógépről vagy eszközről és a használt operációs rendszerről szóló információkat (amilyen az IP-cím vagy az eszközazonosító), az EA szolgáltatás ön általi használatával kapcsolatos adatokat, a játékmeneti és felhasználási statisztikákat, a rendszerinterakciók és hardverperifériák adatait (az EA például véletlenszerűen generált azonosítószámot helyezhet el az ön eszközének kulcstartó-tárolóhelyén a játékstatisztikák megóvása érdekében. Ez az azonosító eltávolításra kerül, ha ön visszaállítja eszközét). Amennyiben egy EA szolgáltatást internetkapcsolat nélkül vesz igénybe a felhasználó, az adatok az eszközén tárolódnak, és amikor az eszköz csatlakozik az internetre, eljutnak az EA-hoz. Az EA ezen információkat felhasználhatja termékei és szolgáltatásai minőségének javítása, bizonyos szolgáltatások biztosítása, a felhasználóval történő kommunikáció (beleértve a marketingcélú üzeneteket), a szoftverfrissítések és dinamikusan szolgáltatott tartalmak eljuttatása, valamint szoftvertámogatás, a különféle hibák elhárítása, illetve a játékélmény egyéb módon történő fokozása céljából. Az online szolgáltatások, például a többszemélyes játékok igénybevétele esetén az EA a játékmenettel kapcsolatos statisztikai adatokat (beleértve pontszámokat, besorolást és elért eredményeket) gyűjthet, használhat fel, tárolhat, továbbíthat vagy tehet közzé, valamint azonosíthat olyan tartalmakat, melyeket a felhasználó létrehozott és más játékosokkal megosztott.

A felhasználó adatait az EA Inc. az Amerikai Egyesült Államokban, saját adatvédelmi és sütikezelési elveinek (privacy.ea.com/hu) megfelelően gyűjti, használja, tárolja és továbbítja

10. Egyéb szoftverek, segédprogramok és eszközök

Az EA szolgáltatások szükségessé vagy lehetővé tehetik szoftverek, szoftverfrissítések, javítócsomagok vagy egyéb segédprogramok és eszközök letöltését az EA vállalattól vagy licencpartnereitől az ön szórakoztató rendszerére, eszközére vagy számítógépére. Ezek a technológiák a különféle platformokon más-más jellegűek lehetnek, és az EA szolgáltatások teljesítménye az ön számítógépétől és egyéb felszerelésétől függ. Ön tudomásul veszi, hogy e technológiákhoz bizonyos frissítésekre lehet szükség egy EA szolgáltatás használatának folytatásához. E frissítések némelyike zárolt funkciókat vagy tartalmakat foglalhat magában, melyek eléréséhez további díj fizetése szükséges. Ön beleegyezik abba, hogy az EA automatikusan telepítsen minden elérhető frissítést az EA szolgáltatásokhoz. A rendelkezésre álló frissítések telepítésének elmaradása játszhatatlanná teheti az EA szolgáltatásokat, beleértve az EA PC termékeket.

11. Harmadik felek

Egyes EA szolgáltatások lehetőséget adhatnak arra, hogy ön az EA által nem birtokolt vagy ellenőrzött szervereken játsszon. Az EA nem ellenőrzi ezeket a szolgáltatásokat, és nem felelős az EA szolgáltatás ezeken vagy ezek segítségével történő, ön általi használatáért. Ezek a külső fél által biztosított szolgáltatások további vagy eltérő feltételeknek és korlátozásoknak vethetik alá önt.

Az EA szolgáltatások külső felek honlapjaira való hiperhivatkozásokat tartalmazhatnak. E honlapok adatokat gyűjthetnek, vagy személyes információkat kérhetnek Öntől. Az EA nem ellenőrzi ezeket az oldalakat, és nem felelős a tartalmukért, sem azért, ha személyes információkat gyűjtenek, használnak vagy tesznek közzé.

12. Garanciák; A felelősség korlátozása.

AMENNYIBEN A FELHASZNÁLÓ AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN (EGT) VAGY SVÁJCBAN ÉL, AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKAT ELVÁRHATÓ GONDOSSÁGGAL ÉS HOZZÁÉRTÉSSEL BIZTOSÍTJÁK A SZÁMÁRA, ÉS AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATBAN SEMMILYEN EGYÉB ÍGÉRVÉNYRE ILLETVE GARANCIAVÁLLALÁSRA NEM KERÜL SOR. AMENNYIBEN A FELHASZNÁLÓ NEM AZ EGT TERÜLETÉN VAGY SVÁJCBAN ÉL, AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKAT „ÖNMAGUKBAN” BIZTOSÍTJÁK A SZÁMÁRA. A FELHASZNÁLÓ SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE HASZNÁLJA EZEKET. AZ EA A VONATKOZÓ TÖRVÉNYEK NYÚJTOTTA LEHETŐSÉGEK SZERINTI MÉRTÉKIG NEM AD SEMMIFÉLE KIFEJEZETT, HALLGATÓLAGOS VAGY JOGSZABÁLYBA FOGLALT GARANCIÁT, BELEÉRTVE A FORGALMAZHATÓSÁGRA, KIELÉGÍTŐ MINŐSÉGRE, EGY BIZONYOS CÉLNAK VALÓ MEGFELELÉSRE, HARMADIK FELEK JOGAINAK CSORBÍTATLANSÁGÁRA VONATKOZÓKAT, ÉS MINDEN, ÜGYLETTEL, HASZNÁLATTAL VAGY GYAKORLATTAL ÖSSZEFÜGGŐ GARANCIÁT. AZ EA NEM GARANTÁLJA, HOGY A TERMÉK VAGY AZ EA SZOLGÁLTATÁS ÉLVEZETE ZAVARTALAN LESZ; HOGY AZ EA SZOLGÁLTATÁS MEGFELEL MAJD AZ ÖN ELVÁRÁSAINAK; HOGY AZ EA SZOLGÁLTATÁS MŰKÖDÉSE MEGSZAKÍTATLAN LESZ VAGY MENTES LESZ HIBÁKTÓL, BUGOKTÓL, SÉRÜLÉSTŐL, VESZTESÉGTŐL, ZAVARÁSTÓL, HEKKELÉSTŐL VAGY VÍRUSOKTÓL, SEM AZT, HOGY AZ EA SZOLGÁLTATÁSOK EGYÜTTMŰKÖDNEK VAGY KOMPATIBILISEK LESZNEK BÁRMELY MÁS SZOFTVERREL. AZ EA NEM SZAVATOL ÉS NEM AD GARANCIÁT SEMMILYEN, AZ ORIGIN ÁRUHÁZBAN ELÉRHETŐ, HARMADIK FÉL ÁLTAL KÉSZÍTETT TERMÉKRE VAGY SZOLGÁLTATÁSRA. LÁSD A https://help.ea.com/hu-hu/help/account/electronic-arts-warranty-policy/ HONLAPOT A FELHASZNÁLÓ LAKHELYÉN A TÖRVÉNY ÁLTAL SZABÁLYOZOTT SZAVATOSSÁGRA ÉS MÁS TÖRVÉNY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT VÁSÁRLÓI JOGOKRA VONATKOZÓ BŐVEBB INFORMÁCIÓKRÓL, VALAMINT A https://help.ea.com/en-au/help/account/electronic-arts-warranty-policy/ HONLAPOT AZ AUSZTRÁL VÁSÁRLÓK JOGAIRÓL .

AMENNYIBEN A FELHASZNÁLÓ AZ EGT, VAGY SVÁJC TERÜLETÉN ÉL, AZ EA ÉS ALKALMAZOTTAI, LICENCTULAJDONOSAI ÉS ÜZLETI PARTNEREI NEM TEHETŐK FELELŐSSÉ A FELHASZNÁLÓ TETTEIBŐL, ILLETVE JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSÉRTÉSÉBŐL, VALAMINT HARMADIK FÉL (VAGY BÁRKI MÁS) ELLENŐRZÉSÜNKÖN KÍVÜL ESŐ TEVÉKENYSÉGÉBŐL ÉS HANYAGSÁGÁBÓL EREDŐ VESZTESÉGEKÉRT ÉS KÁROKÉRT. AMENNYIBEN A FELHASZNÁLÓ AZ EGT, VAGY SVÁJC TERÜLETÉN KÍVÜL ÉL, A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK SZERINT AZ EA ÉS ALKALMAZOTTAI, LICENCTULAJDONOSAI VALAMINT ÜZLETI PARTNEREI NEM TEHETŐK FELELŐSSÉ OLYAN KÁROKÉRT, AMELYEK NEM ABBÓL EREDNEK, HOGY AZ EA MEGSÉRTETTE JELEN MEGÁLLAPODÁST, VALAMINT KÖZVETETT, VÉLETLENÜL BEKÖVETKEZŐ, KÖVETKEZMÉNYKÉNT MEGJELENŐ, BÜNTETÉSNEK MINŐSÜLŐ VAGY KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ KÁROKÉRT. KIZÁRT TÍPUSÚ KÁR PÉLDÁUL A PÉNZÜGYI VESZTESÉG (MINT AMILYEN AZ ELVESZTETT BEVÉTEL VAGY HASZON), A HELYETTESÍTÉSÜL SZOLGÁLÓ TERMÉK VAGY SZOLGÁLTATÁS, AZ ÜZEMSZÜNET VAGY LEÁLLÁS, ADATVESZTÉS, HÍRNÉVVESZTÉS, SZÁMÍTÓGÉPES HIBA VAGY MEGHIBÁSODÁS. EZ A KORLÁTOZÁS ÉRVÉNYES JELEN LICENCSZERZŐDÉSBŐL VAGY EA SZOLGÁLTATÁSBÓL FAKADÓ VAGY AHHOZ KAPCSOLÓDÓ KERESETRE, LEGYEN AZ ALAPJA SZERZŐDÉS, JOGELLENES KÁROKOZÁS, RENDELKEZÉS, SZIGORÚ FELELŐSSÉG VAGY MÁS. AKKOR IS ÉRVÉNYES, HA AZ EA TUDOTT VAGY TUDNIA KELLETT VOLNA AZ EMLÍTETT KÁR LEHETŐSÉGÉRŐL. A FELHASZNÁLÓ CSAKIS KÖZVETLEN KÁRÉRT KAPHAT TÉRÍTÉST, AMELYNEK ÉRTÉKE NEM HALADHATJA MEG A VONATKOZÓ EA SZOLGÁLTATÁSÉRT TÉNYLEGESEN KIFIZETETT ÖSSZEGET. AZ EA NEM KORLÁTOZZA FELELŐSSÉGÉT A CSALÁSSAL, SÚLYOS HANYAGSÁGGAL, SZÁNDÉKOS FÉLREVEZETÉSSEL, HALÁLLAL VAGY SZEMÉLYI SÉRÜLÉSSEL JÁRÓ ESEMÉNYEKRE VONATKOZÓAN. EGYES JOGHATÓSÁGOK NEM ENGEDÉLYEZIK A FENTI KIZÁRÁSOKAT ÉS MEGSZORÍTÁSOKAT, EZÉRT EZEK RÉSZBEN VAGY EGÉSZÉBEN NEM VONATKOZNAK EGYES FELHASZNÁLÓKRA.

Ha ön egy EA szolgáltatás fizikai példányát vásárolta meg egy fizikai kiskereskedelmi üzletben az Egyesült Államokban, és nem ért egyet e szerződés feltételeivel, és nem telepítette vagy használta az EA szolgáltatást, visszaviheti a példányt visszatérítés vagy beváltás fejében harminc (30) napig a vásárlás dátumát követően az eredeti vásárlás helyszínére a visszaviteli instrukciók betartásával, melyek itt elérhetők: https://help.ea.com/hu-hu/help/account/electronic-arts-warranty-policy/.

13. Általános feltételek

  1. Teljes szerződés

    Ez a szerződés, és bármely más EA feltétel, amely az EA szolgáltatás használatát szabályozza, alkotja a felhasználó és az EA közötti teljes megállapodást. A szerződés kizárólag írásban, az EA aláírásával módosítható vagy javítható. A tény, hogy az EA nem gyakorol valamilyen, jelen megállapodás hatálya alá eső jogot, nem jelenti, hogy lemond az adott jogáról vagy bármely másikról. Amennyiben jelen megállapodás bármely részét betarthatatlannak ítélik meg, a megállapodás összes többi része továbbra is teljes mértékben érvényben és hatályban marad.

  2. Hatályos jogszabályok

    Amennyiben Ön az EGT tagállamában, Svájcban, Brazíliában, Hongkongban, Mexikóban vagy Oroszországban él, (i) a jelen szerződés Ön és az EA Swiss Sàrl (a genfi cégnyilvántartásban bejegyzett cégjegyzékszáma: CH-660-2328005-8, székhelye: Svájc, 1204 Genf, Place du Molard 8.) között keletkezik; (ii) a jelen szerződésre és az EA szolgáltatások használatára a lakóhelye szerinti ország jogszabályai vonatkoznak; továbbá (iii) Ön kifejezetten elfogadja, hogy kizárólag a lakóhelye szerinti ország bíróságai járhatnak el a jelen szerződésből, illetve az EA szolgáltatásokból fakadóan vagy azokkal kapcsolatban felmerülő keresetek és eljárások esetében.

    Amennyiben a felhasználó Dél-Koreában él, (i) jelen szerződés a felhasználó és az EA Swiss Sàrl, a genfi cégnyilvántartásban CH-660-2328005-8 cégjegyzékszámon bejegyzett cég között érvényes, amelynek telephelye: Svájc, Genf, Place du Molard 8., 1204; (ii) a szerződésre és az EA szolgáltatások használatára Korea törvényei vonatkoznak, eltekintve a jogütközésekre vonatkozó szabályozástól; továbbá (iii) a felhasználó kifejezetten elfogadja, hogy kizárólag Korea bíróságai járhatnak el a jelen szerződéssel, illetve az EA szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő keresetek és eljárások esetében.

    Ha az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Japánban rendelkezik állandó lakhellyel, (i) akkor ez a szerződés Ön és az EA Swiss Sàrl, Genfben CH-660-2328005-8 cégjegyzékszám alatt bejegyzett, 8 Place du Molard, 1204 Genf, Svájc székhelyű cég között jön létre; (ii) a szerződésre és az EA szolgáltatások használata vonatkozásában, az összeférhetetlenség eseteinek kivételével, Kalifornia állam joga az irányadó; továbbá (iii) a felhasználó a szerződéssel, illetve az EA szolgáltatásokkal kapcsolatos, az alábbi megállapodásban nem részletezett, választottbíráskodás hatálya alá nem tartozó követelések és jogviták vonatkozásában elfogadja a kaliforniai San Mateo megye állami vagy szövetségi bírósága kizárólagos illetékességét, és kifejezetten beleegyezik e bíróságok személyes illetékességébe.

    Ha bárhol máshol rendelkezik állandó lakhellyel, (i) akkor ez a szerződés Ön és az EA Swiss Sàrl, Genfben CH-660-2328005-8 cégjegyzékszám alatt bejegyzett, 8 Place du Molard, 1204 Genf, Svájc székhelyű cég között jön létre; (ii) a szerződésre és az EA szolgáltatások használata vonatkozásában, az összeférhetetlenség eseteinek kivételével, Kalifornia állam joga az irányadó; továbbá (iii) a felhasználó a szerződéssel, illetve az EA szolgáltatásokkal kapcsolatos, az alábbi megállapodásban nem részletezett, választottbíráskodás hatálya alá nem tartozó követelések és jogviták vonatkozásában elfogadja a kaliforniai San Mateo megye állami vagy szövetségi bírósága kizárólagos illetékességét, és kifejezetten beleegyezik e bíróságok személyes illetékességébe.

    Az Áruk Nemzetközi Adásvételi Szerződéseiről szóló ENSZ Egyezmény (Bécs, 1980) nem alkalmazandó jelen szerződésre, vagy bármely, jelen szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatos jogvitára.

  3. Export

    Ön beleegyezik, hogy követi az egyesült államokbeli és más vonatkozó export-ellenőrzési jogszabályokat, és beleegyezik, hogy nem ruházza át az EA szolgáltatásokat ezen jogszabályok által tiltott külföldi állampolgárnak vagy államba. Azt is kijelenti, hogy nem olyan személy, akivel az EA számára tilos kereskedni ezen export-ellenőrzési törvények alapján.

14. Jelen szerződés változtatásai

Az EA időről időre módosíthatja a jelen szerződést, így kérjük, gyakran tekintse át. A jelen szerződést a módosítás előtt elfogadó EA játékosok számára a módosított rendelkezések 30 nappal azután lépnek életbe, hogy itt közzétettük őket: terms.ea.com/hu. Amennyiben az EA szolgáltatásokat tovább használja, az azt jelenti, hogy elfogadta a változtatásokat. Miután elfogadja a szerződés egy változatát, nem fogunk lényeges változtatásokat érvényesíteni az ön kifejezett beleegyezése nélkül. Ha lényeges változtatásokat kell elfogadnia a jelen szerződésre vonatkozóan, és ön ezt visszautasítja, akkor lehet, hogy nem folytathatja az EA szolgáltatások használatát.

15. Jogvita rendezése választottbíróság által.

EZ A SZAKASZ VONATKOZIK AZ ÖSSZES VÁSÁRLÓRA ÉS MINDENKIRE, AKI ELFOGADTA JELEN SZERZŐDÉS FELTÉTELEIT. NEM VONATKOZIK QUEBEC, OROSZORSZÁG, SVÁJC, AZ EGT TAGÁLLAMAI, BRAZÍLIA, MEXIKÓ ÉS A KOREAI KÖZTÁRSASÁG LAKOSAIRA. JELEN SZERZŐDÉS ELFOGADÁSÁVAL ÖN ÉS AZ EA KIFEJEZETTEN LEMONDANAK A BÍRÓSÁGI PERESKEDÉS ÉS A CSOPORTOS KERESETBEN VALÓ RÉSZVÉTEL JOGÁRÓL.

Ez a szakasz egyszerű módot kínál a felek között esetlegesen felmerülő viták rendezésére. A legtöbb probléma gyorsan és kielégítően megoldható a fiókjával az EA ügyfélszolgálati kezelőfelületére bejelentkezve a help.ea.com/hu címen. Ha az EA nem tudja megoldani a problémáját, ön és az EA megállapodnak, hogy a jelen szakaszban meghatározott eljárást követik minden köztünk fennálló vitás kérdés megoldására.

Ez a szakasz egy szerződés ön és az EA között, és érvényes a mindenkori képviselőinkre, alkalmazottainkra, leányvállalatainkra, jogelődeinkre, jogutódainkra és a kedvezményezetteinkre. Ez a választottbírósági szerződés államközi kereskedelmi tranzakciónak minősül, ezért jelen szakasz értelmezését és foganatosítását a Szövetségi Választottbírósági Törvény szabályozza. Jelen szakaszt általánosan kell értelmezni, és rendelkezései jelen szerződés megszűnése után is hatályban maradnak.

  1. Választottbíróság által lefedett keresetek

    Jelen szerződésből, bármely EA szolgáltatásból és annak marketingjéből, illetve az ön és az EA közötti kapcsolatból fakadó vagy azzal kapcsolatos minden vita, követelés vagy ellentmondás (a továbbiakban „Vita”) kizárólag kötelező választottbíróság útján rendezhető. Ez tartalmazza azokat a kereseteket is, amelyek jelen szerződés hatálybalépése előtt merültek fel. Jelen szakaszban nem szabályozott Viták (i) az ön, az EA vagy az EA licencpartnereinek üzleti titkainak, szerzői jogának, védjegy vagy szabadalmi jogának megsértésével, védelmével vagy érvényességével kapcsolatos keresetek; (ii) az ausztráliai lakosok számára Ausztrália fogyasztójogi törvénye szerinti fogyasztói jog érvényesítése; és (iii) a kis értékű követelések bíróságához benyújtott keresetek.

  2. Peren kívüli tárgyalások

    Ön és az EA minden Vitát először peren kívül igyekeznek rendezni legalább 30 napon át, mielőtt választottbíráskodást kezdeményeznének. A peren kívüli tárgyalások az egyik fél részéről a másiknak küldött írott nyilatkozat kézhezvételekor veszik kezdetüket („Egyeztetési felhívás”). Az Egyeztetési felhívásnak tartalmaznia kell: (a) a panasszal élő fél teljes nevét és elérhetőségi adatait; (b) fel kell vázolna a követelés vagy jogvita természetét és alapját; valamint (c) meg kell fogalmazna a keresett megoldás formáját. Az EA az Egyeztetési felhívást az ön számlázási, illetve e-mail címére küldi el. Az egyeztetési felhívást a következő címre kell elküldenie: Electronic Arts Inc., 209 Redwood Shores Parkway, Redwood City CA 94065, ATTENTION: Legal Department.

  3. Kötelező választottbíróság

    Ha ön és az EA nem tudja rendezni a Vitát peren kívül, akkor ön vagy az EA dönthet úgy, hogy a Vitát véglegesen és kizárólagosan kötelező választottbíróság zárja le. Bármelyik fél által hozott, választottbíróság bevonására vonatkozó döntés végleges és kötelező a másik fél számára. A választottbíráskodást az Amerikai Választottbíráskodási Szövetség (American Arbitration Association, „AAA”) intézi a Kereskedelmi Választottbíráskodási Szabályzat szerint, valamint szükség esetén a Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos vitatott ügyekre vonatkozó kiegészítő eljárások („AAA fogyasztói szabályzat”) alapján, melyek szövege elolvasható az AAA honlapján: www.adr.org. A felhasználó választottbírósági díjait és a választott bírák javadalmazásának rá eső részét az AAA szabályok határozzák meg, és, amennyiben érvényesek, az AAA fogyasztói szabályok korlátozzák. Ha a választottbíróság által meghatározott költségek magasak, vagy ha a felhasználó az EA részére nyilatkozatot küld a Egyeztetési felhívás címre, melyben jelzi, hogy nem képes kifizetni a választottbíráskodás kezdeményezéséhez szükséges költségeket, az EA kifizeti az összes választottbírósági díjat és költséget. A választottbírósági eljárás lefolytatható személyesen, iratok benyújtása útján, telefonon vagy online formában. A választottbíróság írásban hoz döntést, és nyilatkoznia kell annak indokairól, amennyiben bármelyik fél ezt kéri. A választottbíróságnak be kell tartania az ide vonatkozó törvényt, és mindenféle döntés megkérdőjelezhető, ha a választottbíróság ezt nem teszi meg. A felhasználó és az EA bírósági pert indíthat a választottbíróság elősegítésére, a folyamatban levő választottbírósági eljárás megállítására, vagy hogy a választottbíróság végzését megerősítse, módosítsa, hatálytalanítsa vagy arról ítéletet hozzon.

  4. Korlátozások

    ÖN ÉS AZ EA BELEEGYEZNEK, HOGY MINDKÉT FÉL CSAKIS EGYÉNI MINŐSÉGÉBEN HOZ FEL KÖVETELÉSEKET A MÁSIK ELLEN, ÉS NEM MINT FELPERES VAGY PERKÖZÖSSÉG TAGJA VALAMIFÉLE KÖZÖS VAGY KÉPVISELETI ELJÁRÁSBAN. A választottbíró nem erősíti meg másik személy követeléseit az ön követeléseivel, és nem elnököl bármilyen képviselői vagy perközösségi eljárásban. A választottbíróság csak a jogorvoslatot kívánó egyéni fél javára, és csak a fél egyéni követeléséhez szükséges jogorvoslat mértékéig ítélhet meg gyorsított bírósági vagy deklaratív jogorvoslatot. Amennyiben ez a specifikus rendelkezés nem végrehajtható, abban az esetben e teljes választottbíráskodási rendelkezés érvénytelennek és semmisnek tekintendő.

  5. Helyszín

    Amennyiben ön az Egyesült Államokban lakik, a választottbíráskodás bármely, az ön számára megfelelő, ésszerű helyszínen lefolytatható. Az Egyesült Államokon kívül élők számára a választottbíráskodás kezdeményezésére az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia államában, San Mateo megyében kerül sor, és ön és az EA beleegyeznek, hogy alávetik magukat ezen bíróság személyes joghatóságának a választottbíráskodás elősegítésére, a folyamatban levő választottbírósági eljárás megállítására, vagy hogy a választottbíróság végzését megerősítse, módosítsa, hatálytalanítsa vagy arról ítéletet hozzon.

  6. Jóvátétel

    Amennyiben a választottbíróság az ön javára dönt bármiféle, az ön által az EA ellen felhozott követelés elbírálását illetően, és olyan ítéletet hoz, mely pénzbeli értékében nagyobb, mint az EA utolsó írásos megegyezési ajánlata, melyet a választottbíróságnak benyújtott írásos nyilatkozatok előtt tett, abban az esetben az EA:

    1. Megfizeti Önnek a választottbíróság által megítélt összeg 150%-át, de legfeljebb 5000 amerikai dollárt a megítélt összegen felül; valamint
    2. Visszatéríti a választottbírósági díjakat, amelyeket ön az AAA (Amerikai Választottbírósági Egyesület) részére kifizetett.

  7. Változások jelen választottbírósági szerződésben

    Az EA nem fogja a jelen választottbírósági szerződés lényeges változtatásait érvényesíteni az ön kifejezett beleegyezése nélkül.

16. Kiegészítő rendelkezések PlayStation® rendszerekhez


A PlayStation™Store rendszerében történő vásárlások esetén (Európa)

Minden, játékbeli üzletben vásárolt tartalom eladója a Sony Interactive Entertainment Network Europe Limited (“SIENE”) és a PlayStation™Network Szolgáltatási feltételek és Felhasználói szerződés hatálya alá esnek, mely a PlayStation™Store honlapján elérhető. Kérjük, tekintse meg a használati jogokat minden vásárláskor, mivel ezek tételről tételre változhatnak. Ha nincs másként feltüntetve, a játékban megvásárolható tartalom korhatár-besorolása megegyezik a játékéval.


Jelenlegi Felhasználói szerződés